az egész Ádámmal és Évával kezdődött. mondhatnánk akár azt is, hogy tegnap este, mikor otthon és bejgli és kereskedelmi csatorna, mások meghitt és békés, csengettyűszós, míg én laptop és karrierelemzés; mégis, egy valami közös.
tegnap este, egy éve, egy évszázada, egy évezrede - egészen visszavezethető a kezdetek kezdetéig, mióta van a férfi és a nő, mióta van vonzalom, és mióta van, bizony, bűnbeesés. és amióta van, ismétlődik, kúszik át korokon, földrészeken. mint a soros kapcsolású karácsonyfaizzók - egy pontból indul, és halad szépen sorban egyesével, míg végül mind ki nem gyullad - míg minden lélegző és érző hús és ín és szalag és víz alkotta homogén/heterogén egység pislákolni nem kezd, míg végül heves lángolásba torkol.
soros kapcsolás. dominóelv. az impulzus.
tréningek során gyakran alkalmazott gyakorlat: a résztvevők felállnak egymással szemben 2 sorban, majd mindenki megfogja a mellette állók kezét - így kapunk két láncot, ők lesznek a verseny résztvevői. az egyik végén a két sor közt áll valaki, aki feldobja az érmét, a másik végén pedig van egy labda. ha az érme fej, a sor első embere megszorítja a mellette álló kezét, aki ezt tovább adja, és így tovább. a cél: minél gyorsabban végigfuttatni az impulzust, és a végén megszerezni a labdát a másik csapat elől.
a bal kezemen éppenhogy érzem a szorítást, a jobb kezem már fürgén reagál.
a bal kezemben még érzem tenyered majdnemnedves szorítását, de jobb kezem már másért kiállt.
így kezdődött ez - Éva fogta Ádám kezét, aztán jött az alma meg a kígyó, a publikus részt mindenki ismeri, de egy pillanattal később Ádám már más kezét fogta. mire pedig Ádám észbe kapott volna, már az a más is egy mégegymás kezét fogta. and so on.
így lett ebből láncreakció. szeretetből csakúgy, mint gyűlöletből, sóvárgásból és vágyból, epekedésből, önkínzásból, álmádozásból és - bizony - valóságból. mindannyian más rabjai vagyunk, mint aki őriz minket, vigyáz ránk, mi pedig, miközben a másik talán mit sem sejt, másnak a megszállotjává váltunk.
az elérhetetlen nem lesz elérhető, aki pedig karnyújtásnyira van, sosem lesz álom annak, aki mind a kettő kezét fogja. és mégis.
karnyújtásnyi realitás - gyakran egy életen át ívelő ábránd.
mert valaki az ábránd kezét is fogja, akinek
ő csak egy karnyújtásnyi realitás.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.